Vállalkozási szerződés, az Aquaticum Debrecen Kft. részére a Hotel Infinity építésének I. ütemére.

Extended TitleHotel Infinity építése I. ütem
Extended Description

Épület és a helyszín rövid ismertetése:

Debrecenben a Nagyerdőn, a 22330/4 helyrajzi szám alatt található Aquaticum Mediterrán fürdő és a Strandfürdő közötti, észak déli irányban 35 méter széles, keleti nyugati irányba 120 méter hosszú területen a megrendelő egy 151 szobás mélygarázzsal kialakított hét szintes négycsillagos hotelt kíván megvalósítani. A tervezett épület egy középmagas 22,20 m legfelső használati padlószint-magassággal megtervezett közösségi épület: pinceszint (parkoló - háttérterületek); földszint (étterem, konyha, wellness, konferencia termek) plusz 6 emelet (hotelszobák).

Az épület kivitelezését a Megrendelő két ütemben kívánja kiviteleztetni, mely során az I. ütem és II. ütem kivitelezőjének kiválasztása önálló közbeszerzési eljárásokban történik. Ennek megfelelően a két ütem kivitelezője eltérhet egymástól. A kivitelezési időszakok átfedésben vannak egymással, így a nyertes kivitelezőknek a kivitelezés időtartama alatt együttműködési kötelezettségük van. Az I. ütemben a szálloda monolit vasbeton és acél tartószerkezete valósul meg a megépítéséhez minimálisan szükséges -alaplemez alatti és szerkezetbe épített közművek, vezetékek és védőcsövek, illetve a munkagödörbe eső egyéb építmények kiváltási munkái, kapcsolódó szakiparral- kiegészítő munkákkal együtt. A II. ütemben a szálloda teljes készültségéhez szükséges összes befejező és szakipari munkák valósulnak meg.

Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a teljes beruházásra vonatkozó engedélyes terv kerül a dokumentumok részeként kiadásra. Jelen eljárásba csak a kiadott kiviteli tervekben meghatározott műszaki tartalom kerül megvalósításra.

JELEN ELJÁRÁS AZ ELSŐ ÜTEMRE VONATKOZIK!

I. Ütem:

Földmunkák : Munkatérelhatárolás - hézagos cölöpfal készítést helyenként jet-gouring alapsík mélyítés, kipergés elleni védelem a meglévő pontalapok és talpgerendák között, vízelvezető árkokkal kiegészített rézsűk

Tartószerkezet: Teljes tartószerkezet kivitelezése - vasbeton tartószerkezet és acéltartószerkezetek

Építészet: Alépítmény vízszigetelése és hőszigetelése

Gépészet: Vízellátás és csatornázás lemezalapban vezetett csövezése

Épületvillamosság: Az épület teljeskörű vasbetonszerkezetbe kerülő villámvédelme

és minden tartószerkezetet érintő elektromos védőcsövek elhelyezése

Közmű: Közművezeték bontása - mely érinti az épület megépítését a beruházó elbontja, viszont a távhő vezeték bontási munkái a Debreceni Hőszolgátató Zrt. felügyelete mellett I. ütem feladatát képezi.

Közművek építése - Alapozással és szerkezetépítéssel érintettek - csapadékvízelvezetés és aknái ; szennyvízelvezetés és aknái, műtárgyai; víz- és tűzivízellátás; villamosenergia ellátás

G - WC épület: Az épület kivitelezése során a meglévő G épület elbontásra kerül és annak teljes újjáépítése jelen I. ütemhez tartozik.

Kivitelezés mértéke:

Alapozás , vízszigetelés, tartószerkezet építés, falazás, vakolás, burkolás, álmennyezet kiépítés, nyílászárók elhelyezése, burkolás, teljes gépészet kiépítése (vízellátás, csatornázás, csapadékvízelvezetés) szaniterek, erős - és gyengeáram kiépítés, közművek kiépítése (víz, csapadék , szennyvíz , erős áram , gyenge áram ) , járda építés és minden nemű befejező munka.

II. Ütem:

Befejező Munkák: Az épület komplett kivitelezéséhez és átadásához szükséges valamennyi szakág befejező munkája.

Építészeti alapadatok:

Telek területe: 85671 m2

Összes nettó alapterület: 14678,95 m2

Összes bruttó szintterület terepszint felett: 11860,65 m2

Bruttó szintterület terepszint alatt: 5307,12 m2

Összes Bruttó szintterület: 17167,77 m2

Cölöpfallal készült mélyalapozás: 3164,50 fúrt fm

Tartószerkezeti alapadatok:

Az épület egy önálló épülettömb, mely fő tömege egy terepsík alatti pinceszint és hét felszerkezeti szint.

Az új épület tartószerkezeti szempontból hagyományosan kialakított, monolit vasbeton pillérvázas, többtámaszú síklemezes födémekkel készül, merevítőmagokkal, illetve vasbeton merevítő falakkal merevített szerkezettel. Az épület felszerkezete két dilatációs egységű, mely a pince szinti szerkezeteknél dilatáció nélkül készül. A pontokon megtámasztott, két irányban teherhordó konzolos lemezek belső fesztávolsága (rasztermérete) mindkét irányban általában: 7,70 / 7,70 m. A szélső lemezmezők diagonális gerendázatának legnagyobb fesztávolsága: 10,85 m.

Az épület pincepadló síkja jellemzően a mértékadó talajvízszint felett van, ettől függetlenül a pince vízzáróságát a vízzáró vasbeton talplemez és pincefal (esetleg víznyomás elleni szigetelés) együttesen biztosítják. A pincefal szerkezeti vastagság ez esetben 40 cm, az alaplemez vastagsága 80 cm, a különböző épületszintekkel terhelt lemezrészek eltérő vastagságával.

II. Ütem (Nem jelen eljárás tárgya):

Befejező Munkák: Az épület komplett kivitelezéséhez és átadásához szükséges valamennyi szakág befejező munkája

A beszerzés tárgya építési engedély köteles tevékenység.

Az elvégzendő feladatok részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok és különösen azok körében rendelkezésre bocsátott Műszaki Dokumentáció (árazatlan költségvetés, szöveges és rajzi dokumentumok) tartalmazza.

Ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy ha a felhívás, vagy a rendelkezésre bocsátott dokumentáció meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaznak, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és akár szerepel a megnevezés mellett, akár nem, azokkal ajánlatkérő - a Kbt. 58. § (4) bekezdésében hivatkozott 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 46. § (3) bekezdése alapján - egyenértékű megajánlásokat elfogad. Az eredményhirdetés után az egyenértékűség igazolása tekintetében a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 46. § (4)-(6) bekezdései az irányadóak.

Publication Date2022-07-15
CountryHungary
Procurement StatusAwarded
TypeOpen procedure
Contract TypeWorks
Award CriteriaThe most economic tender
OrganisationAquaticum Debrecen Korlátolt Felelősségű Társaság
Attention OfJónás Zoltán
AddressNagyerdei Park 1.
TownDebrecen
Postal Code4032
Phone+36 52514175
Fax+36 52346883
Class Code45210000
Class DescriptionBuilding construction work
SourceOffice for Official Publications of the European Communities - Tenders electronic daily (Ted)

Version of 2022-06-29

Building construction work

Vállalkozási szerződés, az Aquaticum Debrecen Kft. részére a Hotel Infinity építésének I. ütemére.

Extended TitleHotel Infinity építése I. ütem
Changes
Section:
IV.2.2
Previous text:
2022-06-30
New text:
2022-07-12
Section:
IV.2.7
Previous text:
2022-06-30
New text:
2022-07-12
Deadline Date2022-07-12
Publication Date2022-06-29
CountryHungary
Procurement StatusAmended
TypeOpen procedure
Contract TypeWorks
Award CriteriaThe most economic tender
OrganisationAquaticum Debrecen Korlátolt Felelősségű Társaság
Attention OfJónás Zoltán
AddressNagyerdei Park 1.
TownDebrecen
Postal Code4032
Phone+36 52514175
Fax+36 52346883
Class Code45223000
Class DescriptionStructures construction work
SourceOffice for Official Publications of the European Communities - Tenders electronic daily (Ted)

Version of 2022-06-01

Deadline Date2022-06-30
Publication Date2022-06-01
CountryHungary
Procurement StatusActive
TypeOpen procedure
Contract TypeWorks
Award CriteriaThe most economic tender
OrganisationAquaticum Debrecen Korlátolt Felelősségű Társaság
Attention OfJónás Zoltán
AddressNagyerdei Park 1.
TownDebrecen
Postal Code4032
Phone+36 52514175
Fax+36 52346883
Class Code45210000
Class DescriptionBuilding construction work
SourceOffice for Official Publications of the European Communities - Tenders electronic daily (Ted)

Related Procurements

Deadline: Sep 9, 2022
Tiszavasváriban a strandfürdő melletti területen egy 50 szobás, négycsillagos szálloda építése a cél, konferencia teremmel és wellnessel. A szálloda alapból 2 személyes elhelyezéssel készül, pótágyazásilehetőséggel, így az összes elhelyezhető vendégszám...
View more
Deadline: Sep 8, 2022
Nyíregyháza Megyei Jogú Város vasútállomás intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása a megyeszékhely vasúti elővárosi körzetében I. ütem tervezési és kivitelezési feladatainak ellátása (I000.04.82)
View more
Deadline: Aug 19, 2022
Vállalkozási szerződés az „Állatorvostudományi Egyetem kampuszának komplex infrastrukturális fejlesztése - I. ütem” tárgyú beruházás kivitelezésére Nyertes Ajánlattevő feladata az Állatorvostudományi Egyetem kampuszának komplex infrastrukturális fejlesztése dokumentációban meghatározott valamennyi feladat teljes...
View more